Az Alapítvány székhelye: a Főv. Önk. Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet, Szülészeti- Nőgyógyászati Osztály
 |
Az Alapítvány székhelye: Budapest 1096. Nagyvárad tér 1.
A Boldog Születésért Alapítvány segíti egy szakértő egészségügyi dolgozókból álló csapat munkáját. Az Alapítvány működése színhelyéül a Főv. Önk. Egyesített Szent István és Szent László Kórház és Rendelőintézet, Szülészeti-Nőgyógyászati Osztályát választotta, ahol céljai megvalósítását ideális körülmények között teheti.
|
|
Az alábbiakban bemutatjuk a Főv. Önk. Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet Szülészeti- Nőgyógyászati Osztályát.
|
Főv. Önk. Egyesített Szent István és Szent László Kórház-
Rendelőintézet, Szülészeti- Nőgyógyászati Osztály
Szülészeti ellátás
2009-ben az osztályon, több, mint 3100 szülés volt. A szülések száma évről évre emelkedik, ennek mértéke jóval meghaladja az országos emelkedés mértékét. A császármetszések aránya 2009-ben 22% volt.
A szülészeti osztály 24 órás "rooming in" rendszerben működik.
A szoptatás támogatásának elismeréseként az osztály - az országban kilencedikként, Budapesten jelenleg is egyedül - elnyerte a
"Baba-barát" címet, amelyet az UNICEF magyarországi szervezete ítél oda az arra érdemes intézményeknek. A cím viselésére azóta is folyamatosan jogosultak. Céljuk a családközpontú szülészeti ellátás továbbfejlesztése. Ennek jegyében az együttszülések száma (90% fölött), amelyre egész évben folyamatosan működő, az osztály által szervezett felkészítésen oktatják a leendő édesanyákat és édesapákat. A felkészítést az osztály
orvosai, szülésznői, pszichológusa, gyógytornásza tartják.
Az alternatív szülészet módszereit is kiterjedten alkalmazzák: rendelkeznek a vízben vajúdáshoz és szüléshez alkalmas medencés vajúdóval. A vertikális szülés módszereit is alkalmazzák a szülőnők kívánságának megfelelően, szülőszék használatával. Modern szülőágyuk segítségével a szülési pozíciókat a szülőágyon a szülőnő igényei szerint is sokoldalúan változtathatják.
A szülésre történő felkészülés időszakában
- Folyamatosan szerveznek szülésre felkészítő beszélgetéseket
- Tizenkét gyermekágyas szoba működik a rooming-in ellátás biztosítása érdekében, ezek egy-, három- illetve négyágyasak
- Az osztályon öt egyágyas szülőszoba és egy fotelekkel berendezett vajúdószoba működik

- A szülészeten állítható szülőágy, szülőszék, labda, kötél, matrac, franciaágy, kád vehető igénybe
Szüléskor
- Az apa és a kísérő személy, dula a vajúdás, szülés ideje alatt jelen lehet. A jelenléthez a "felkészítés" javasolt
- Orvostanhallgatók, tanulók jelenlétéhez szóban kérnek engedélyt az anyától
- Szabad szülésznőválasztás lehetséges
- Beöntés, borotválás nem kötelező
- A szülő nő vajúdás és szülés során használhatja a saját ruháját. Igény szerint sétálhat, zuhanyozhat, ihat, ehet (de nem mindent)
- Vízben vajúdás és szülés lehetséges. A vízben szívhangészlelés, és szükség esetén belső vizsgálat történhet
- Komplikációmentes vajúdás alatt belső vizsgálat nem időhöz kötött, azt szükség szerint végzik. Folyamatos CTG-t egyes esetekben végeznek
- Szülésindítás 10-15 százalékban történik, gyorsítást, fájáserősítést gyógyszerrel 10-15 százalékban, burokrepesztéssel 50 százalékban alkalmaznak. A szülést nem gyorsítják a méhszáj ujjal való tágításával vagy hasra gyakorolt nyomással
- Az anyák bármilyen testhelyzetben szülhetnek

- Az epidurális érzéstelenítő mellett gyógyszeres fájdalomcsillapításra van mód, ezek közül az asszonyok választhatnak
- Császármetszés esetén elsősorban spinalis (gerinc) érzéstelenítést alkalmaznak
- Az epidurális érzéstelenítést egyes esetekben orvosilag javasolják (toxaemia, epilepszia), más esetben a vajúdó kérésére alkalmazzák
- A gátmetszést csak szükség esetén javasolják, gyakoriság 40 százalék
- Komplikációmentes esetben szülés után közvetlenül megkapja az anya a gyermekét, ameddig kívánja
- Az újszülöttet a szülőszobán az anya mellre teheti, a szüléskor jelen lévő személy megkaphatja
- Császármetszés esetén rögtön megkapja, illetve megszoptathatja az anya a gyermekét. A kísérő személy is kézbe veheti az újszülöttet
- Ha az anya altatva volt, körülbelül 3 óra múlva kapja meg és teheti mellre a gyermekét
- Szülés és császármetszés után igény szerint együtt lehetnek a jelenlevők
Szülés után
- Családi szoba használata lehetséges.
 |
A képre kattintva megnézhet egy rövid filmet a szobáról, az egér jobb gombja segítségével a fájlt saját számítógépére töltheti le. A film mérete: 557 kB |
- Az egész napos rooming-in rendszer császármetszés esetén is azonnal igénybe vehető
- Az osztály biztosítja a Bababarát ellátás feltételeit az anyukák és gyermekeik számára. A bababarát kórház címet hivatalosan 1998-ban nyerte el az osztály

- Az újszülöttet kórházi tartózkodása alatt anyatejjel táplálják
- A látogatás időpontja: 9-14 óráig és 16-21 óráig kötetlen, más időpontban nem lehetséges. A szülő nő látogatóit a társalgóban, a folyosókon és természetesen saját a szobájában is fogadhatja. A hozzátartozók is kézbe vehetik az újszülöttet
- Szövődménymentes szülés után 3. napon, császármetszés után a 3-4. napon lehet hazamenni
Szoptatási ambulancia
- A kórházban szoptatási ambulancia is működik, ahol előzetes bejelentkezést követően tudják fogadni a jelentkezőket. A bejelentkezésre munkanapokon 8-15 óra között van lehetőség, a 455 5700/1644-es telefonszámon.
|
A születések és a császármetszések számának alakulása az utóbbi években
|